Ajtók a szivárvány színeiben

Rajongok a színes ajtókért, hiszen minimális ráfordítással szembetűnő hatást lehet elérni egy átlagos, natúr vagy pasztell enteriőrben is, ha a bejárati ajtót, vagy akár csak az egyik beltéri ajtót élénk színűre festjük. A színes ajtók egyszerűen megfűszerezik a teret.

Mikor egy belső tér átalakításában kérnek tanácsot tőlem, az első lényeges paraméter a költségvetés, és bizony sosem könnyű feladat kevés pénzből látványos változást elérni. Az ajtók festése azonban nem jelent nagy kiadást, akár magunk is nekiállhatunk egy szabad hétvégén. Nem is beszélve arról, milyen büszkeséggel tölti el az embert, mikor az elkészült remekművét sorra érik majd a dicséretek.

A színes bejárati ajtók elsősorban Angliában kedveltek, hiszen ízlésesen ellensúlyozzák a téglafalak komorságát. Mára azonban már itthon is egyre merészebbek vagyunk:

színes ajtók színes ajók színes ajtók

Lendületet, játékosságot csempésznek a térbe még a klasszikus enteriőrökben is:

színes ajtók színes ajtók színes ajtók

A bátrabbak neon színekkel is próbálkozhatnak, azonban vigyázzunk, mert a kevesebb több!

színes ajtók  színes ajtók neon pink

színes ajtók neon  színes ajtók neon

Légies, áttetsző hatásúak az üvegajtók, melyek ma már biztonsági edzett üvegből készülnek:

színes ajtók üvegajtó színes ajtók üvegajtó színes ajtók üvegajtó

Ha tetszenek a színes ajtók, az alábbi gyártók és forgalmazók termékeit nézd meg:

– Színes festett MDF belső ajtók a Hársfalvi Kft.-nél a RAL színskála bármely színében

– A DULUX Trade Satinwood selyemfényű és High Gloss magasfényű festékei több mint 1200 árnyalatban kikeverhetőek. Mindkét festék csepegésmentes, akár otthoni hobby barkácsoláshoz is könnyen használható, hiszen kiválóan terül.

– A TRILAK festékei szintén kiváló minőségűek, itt tippeket is olvashatunk a fafelületek szakszerű előkészítéséhez. A Trinát Aqua Color termékcsaládban is találunk selyemfényű és magasfényű zománcfestéket. A színkeverő rendszernek köszönhetően ez is több mint 2000 színben kapható, így a kreativitásunknak csak a képzeletünk szabhat határt.

– Színes üveg- és tolóajtók szintén a szivárvány színeiben rendelhetőek a Design-Glass Kft.-nél.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.