A szundikendő hatalma – avagy önnyugtatás babáknál

Plüssállatok, morzsolgatókendők, másnéven szundimacikmorzsik, rongyik, nyunyik, matykók, csicsijják, pembük, csufik, egy egyszerű textil tetrapelenka vagy akár egy zsebkendő rongyossá morzsolgatott csücske – bármelyik válhat az egyetlen, legfontosabb társsá a baba és kisgyermek életében, olyan különösen fontos valamivé, amihez éveken át ragaszkodik. Miért olyan nagy a szunditársak hatalma? Mire figyeljünk a szundikendő választásakor?

Nattou_szundikendők

Angolul „comfort object” vagy „transitional object” a nevük, ide sorolunk minden olyan dolgot, amihez a gyerek kiemelkedően kötődik, és ami segít neki az érzelmi biztonság megteremtésében, az ismeretlen helyzetek uralásában. A szerepük pedig az, hogy az anya-gyerek kötődés érzelmi biztonságát nyújtsák, az anya jelenléte nélkül, megjelenése az „én – nem én” fogalom megélése körül várható. Segítségükkel a gyerek egyedül képes megküzdeni olyan helyzetekkel, amikhez egyébként a szülő segítségére lenne szüksége – ez pedig nagyon fontos képesség. Szülőként fontos, hogy a szent tárgyat tartsuk tiszteletben, és semmiképpen ne cikizzük érte a gyereket. A pszichológusok általában azt javasolják, hogy engedjük meg, hogy a gyerek addig használja ezt az eszközt, amíg kedve tartja, ne erőltessük az elválást kívülről.

Azt kell még megértenünk, hogy ezt a kis társat a gyermek választja, és bármennyire is szeretnénk a legdizájnosabb, mindentudó plüss alvókát a babához szoktatni, nem biztos hogy elsőre sikerül. Lehet hogy több állatka, szundikendő is megfordul a kezében, mire megtalálja az igazit.

A szundikendőhöz szoktatásnál egyébként nálunk az a módszer vált be, hogy “anyaillata” legyen. És ezt nem úgy kell érteni, hogy beparfümözzük, esetleg spray-vel befújjuk, hanem jól megdörzsölgetjük vele anya nyakát, arcát, cicije közét, hóniját (igen-igen, jól olvassátok! :)), mert bizony ez lesz az igazi “anyaillat”. Saját kiságyukban különalvó csecsemőknél elég lehet induláshoz annyi, hogy ezt az anyaillatú plüssállatkát a kiságy sarkába tesszük, a picur arcához közel, így már ez is elegendő biztonságérzetet adhat a babának. Később, ha már ügyesebben tud fogni a kezével, adjuk gyakran oda neki, akkor is ha együtt vagyunk, épp játszunk, dögönyözünk, összebújunk, így kellemes élményekkel társítja az alvókáját.

Ha úgy látjuk, hogy babánk megtalálta az igazit, akkor érdemes mindjárt kettő tartalékot is vásárolni belőle, és egyszerre el is kezdeni használni őket (pl. egyet a kiságyban, egyet a járókában, egyet az autóban, amíg még nem feltűnő neki, hogy melyik-melyik), ugyanis fontos, hogy a pótalvóka kopási, kirongyolódási mutatója is megegyezzen az eredetivel, máskülönben nem tudjuk majd bevetni a nagymamánál, vagy a bölcsiben, oviban. Hiszen ez a társ később sokféle helyzetben, nemcsak elalváskor segíti a kicsit életét. Szükség lehet rá vigasztaláskor, kísérő társként, kikapcsolódásként, vagy akár szerepjátékokban, és az oviba szoktatást is igencsak megtudja könnyíteni.

szundikendovel-alvo-baba-kislany

Az szunditárs akkor jó, ha bababarát textíliából készült, lehetőleg ellenőrzött gyártótól, aki biztosan nem használ gyerekekre ártalmas textilfestékeket, nem szöszöl, vagy hullik a szőre, amit a baba a szájába véve lenyelhet, illetve nem tartalmaz fulladásveszélyt okozó lerágható elemeket. Jó, ha van egy morzsolgatható csücske, füle, de ha mi teszünk rá egy csomót, az is megteszi. Találhatunk neki közösen egy kedves nevet, de a beszélni tanuló 1-2 éves gyerekek kreativitásánál nincs is cukibb, ezért fogadjuk el, ha bármilyen lehetetlen becézés ragad rá: éppen ettől lesz az Ő szunditársa egyedi, megismételhetetlen, pótolhatatlan.nattou_alizee_szundikendo

A Noroco Baby Shopban is számos szundikendő és plüss állatka közül válogathattok, melyek mind minőségi anyagokból készültek, és fiúknak, lányoknak egyaránt kedves társaivá válhatnak majd.

Forrás: dívány.hu, A rongyi, a csicsijja, a plüss és társaik címmel. Itt további érdekes információkat is olvashattok egy a szundikendőkről végzett német kutatásról.